Ezekben a napokban mindenki számot vet önmagával, az elmúlt esztendővel, a megvalósult tervekkel és a füstbe ment álmokkal, valamint felkészül az újévre. Mi sem teszünk másképp. Őszinte önvallomás következik.
A közösségi médiában nem szokás a siránkozás. A legfőbb szabály egy kommunikáló vállalkozásnál, hogy sugározza a büszkeséget, a jó kedvet, az elhivatottságot és szórja a saját sikerének a sugarait. Nem lehet borongani, negatívkodni, és nem lehet elfáradni sem, folyamatosan frissnek és ragyogónak kell mutatkozni, különben vége a lájkok folyásának, elpártolnak a követők, elapadnak az érdeklődések. Elvégre ki akar egy állandóan magát sajnáló emberrel időt tölteni? Unalmas.
Hogy fent lehet-e tartani őszintén az örökös jókedvet és gondtalanságot? Természetesen nem. Vannak nehéz időszakok, hullámvölgyek, fáradt napok és ideges periódusok. Ilyenkor az ember nem kíván posztolni, nem akar a képszerkesztővel pepecselni, sőt, olyan is van, amikor még a munka sem esik olyan jól. Ismerjük ezt mind.
Ez alól a kalaPP Művek sem kivétel. Nálunk is vannak olyan napok, amelyek nehezen indulnak, amikor nem esik jól az ebéd, amikor könnyebben elfáradunk, majd a nap végén türelmetlenek vagyunk otthon a kedvesünkkel, amit persze jól megbánunk egy perc múlva. Néha kétségeink is vannak, hogy elérünk-e valaha a magunk elé kitűzött Célig.
És az ilyen helyzetekre gyógyír a visszatekintés. A kalaPP Művek egy kerek esztendővel ezelőtt egyszemélyes vállalkozás volt a garázsban. Télen egy sparhelttel fűtöttem, és egy ipari reflektorral próbáltam kiűzni a kora délután beköszöntő sötétséget. A kész bútorokat egy-két napig szellőztetnem kellett, hogy kimenjen belőlük a füstszag. A „kalaPP Raklapmanufaktúra” névhez hűen igazi raklapokból dolgoztam, személyautóval szállítva esetenként néhány darabot (úr isten, de örültem, amikor egyszer kilencet betuszkoltam a kocsimba!), kézi fűrésszel bontva őket elemekre és egy csiszolóval megdolgozva minden egyes deszkát. Volt egy rakás selejt anyag, százszor annyi munka velük, nehezen száradó festék, minden amatőr betegség, ami csak kell. De a vásárlóim szerették őket, és őszintén szólva én is imádtam mindet, ahogy a munkát is velük.
Aztán eltelt egy év, és itt állok a tök új műhely közepén (ez nem igaz, az irodában ülök, laptop előtt), dobolnak a fűtőtestek a tágas teremben, ömlik a neonfény, kint halmokban szárad az illatos fenyő deszka, az új honlap megbízhatóan szállítja a megrendeléseket és többes számban beszélek magunkról.
Hogy mi is történt?
Vázlatosan a következő: elköltöztem és berendeztük az új helyet, létszámban és szakértelemben is növekedtünk. Búcsút intettem a raklapnak és a raklapmanufaktúrának, valamint bemutattam nektek a Művek-et, ezzel párhuzamosan pedig felállítottuk a tőkeerős Vidám Kompánia Betéti Társaságot a brand mögé. Bútorokat készítettünk a Magnet Banknak, megépítettük az egyik legmenőbb standot a GardenExpo-n, elindítottuk a raklapbútor bérbeadás szolgáltatásunkat, amelyet gyorsan ki is használt a Rosalia Fesztivál, az Audi Hungária és a Tesco. Aztán velünk nyitotta a szezont a Tagore-sétányon a Blisss Beach, majd régi jó barátom, a Zeller Bistro minket kért meg, hogy bebútorozzuk az új éttermüket, aztán elmentünk a BabaMama Expo-ra egy csomó Instagram-pozitív gyerekbútorral, aztán év végén kiraboltattuk magunkat a WAMP-on.
Mozgalmas? Bizony hogy az! Unalmas? De nem ám! Bíztató? Igen! És ez 365 nap alatt történt, ami egyáltalán nem sok. Siránkozás esetén ezt a rövid posztot fogom megidézni, mint valami segítő szellemet a palackból. Megdörzsölöm az internetet, mint Aladdin a csodalámpát.
És ezt ajánlom neked is, ha magad alatt vagy! Tűzz ki nagy célokat, és tekints vissza, hol tartottál nem is olyan régen. Megéri. Boldog és sikeres új évet kívánok!
P. s.: Hamarosan kijövünk egy új kollekcióval, hogy egészen másképp tekinthess a deszkabútorokra, és hogy a megunhatatlan, de lassan megszokottá váló raklapbútorok mellé méltó kiegészítőt adhassunk.
