Minden azzal a dallammal kezdődött

2016-10-31 Írta: Attila

Azzal az átkozott dallammal…

Kalapp mester – akit persze csak jóval később kezdtek el mesterként emlegetni, elbeszélésünk idején szimplán Kalapp volt, így, két pével – , szóval Kalapp megbízatást kapott, hogy szerezzen be az otthoni háztartásba egy tök egyszerű dolgot, amire praktikusan fel tudja dobni a lábát a fáradt ember a nap végén, és amire le tudja rakni a kávéját, amikor a szemét dörzsölve próbálja összeszedni magát reggel. Nevezetesen egy dohányzóasztalt.
– Egyáltalán, mi lehet a politikailag korrekt neve a dohányzóasztalnak mostanság? – hümmögött magában, miután leparkolt egy olyan áruház halszálkás parkolójában, amely nevénél a Nagy Össznemzeti Sztereotípiaszótár gerince már törésnyomokat mutatott.
– Nem hívhatják dohányzóasztalnak, mikor már évek óta harcolnak a dohányzás ellen, és ebben a háborúban olyan kifinomult fegyvereket is bevetnek, mint a pszichológiai befolyásolás. Ez olyan lenne, mint ha kedves szőke óvodásokkal reklámoznának lángszórókat.

Így morfondírozott, ahogy a szemerkélő esőben megközelítette az áruház forgóajtaját, és még mindig ezen törte a fejét, ahogy felgyalogolt a lépcsőn, és belevetette magát a Labirintusba. Labirintust mond az elbeszélő, de nyugodtan és minden túlzás nélkül mondhatna Poklot is, és ragozhatná tovább Kénköves Pokollá, vagy alliterálhatná Végzetes Vesztőhellyé.
– Vagy használhatná esetleg a Férfiak Fatális Kínzókamrája megnevezést – sietett Kalapp az elbeszélés segítségére, miközben irányt vesztve bolyongott a műszagosított gyertyák és a sokszorosított egyedi faliképek piramisai között. Eleinte pedig egészen jól bírta, pár percig nyoma sem volt annak a kétségbeesésnek, amire számított, és amit felkészülve várt. Egészen addig meglepődve szemlélte saját türelmességét, amíg az irányjelző felfestéseket ravaszul kicselezve át nem ugrott egy átjárón, hogy lerövidítse útját.

Ekkor csapott le rá a borzalom. Megkerült néhány szekrénysort, amin színes ágytálak álltak, elhaladt az üveggömbökkel megrakott polc előtt, és kilépett a fő korridorra. A gyerekosztályra került vissza, ahol húsz perce belépett az áruházba!
– Sebaj – gondolta – szépen visszamegyek az átjárón, mintha soha nem is csaltam volna. Azonban az átjáró eltűnt. Az ágytálas polc végén a tükörösztályt találta, ahol a kor divatja szerint aranyozott, barokkos keretekben álltak a különböző türkök egymásnak döntve. Mindegyik visszatükrözte a szomszédja tükörképét, amiben a szomszédjának a tükörképe látszott. Kalapp észrevette a hetedik tükör hetvenhetedik tükröződésében a DOHÁNYZÓASZTALOK feliratot.
Mivel nagyon sok geometriát tanult előzőleg, Kalapp tudta, hogy ha nem a kép fordítottjának fordítottjának a fordítottját látja, akkor a szöveg nem fordítottan, hanem fordítva látszik, következésképpen fordítva lesz, amit keres! Láthatjuk, hogy volt esze, és nem adta fel olyan könnyen, mint ahogy a későbbiekben mesélték az öregek a tábortüzek mellett.

Visszament, és kereste a fordított kiírást, lelkiismeretesen talpalt, bolyongott, nem nyugodott bele, hogy újra és újra a gyerekosztályra lyukad ki. Fáradhatatlanul vetette bele magát újra és újra a sorok és polcok útvesztőjébe, stratégiákat eszelt ki, hogyan lehetne hamarabb eljutni a célig, aztán feladva az ügyeskedést megadóan követte a nyilakat és figyelte a táblákat, de csak nem ért el a vágyott dohányzóasztalokhoz.
Amikor már elfogyasztotta a zsebében talált ajakírt és csokoládémaradékot, és sokadszorra ért vissza a gyerekosztályra, észrevett valami furcsát. Eltűntek a gyerekek.
– Igazság szerint már vagy húsz kör óta nem láttam egyet sem. Sőt, nem akarom megijeszteni magamat, de felnőttet sem látok egy jóideje!
Pánik kezdett eluralkodni rajta, a csíkos ingjét hideg izzadság ütötte át. Menekülni akart, áttörni magát dobozokon és étkészleteken, ágyneműkön és művirágokon, elrohanni az információs pulthoz és bemondatni, hogy elveszett. Egy fél órába legalább beletelt, amíg megnyugtatta magát. Elővette a mélytengeribúvár-oktatáson tanultakat és ötvözte a tibeti tanulmányaival. Összpontosított, és tudati szinten szorította ki véréből a feldúsult paragént. Hamarosan lecsillapodott, és hideg fejjel végül megoldásra jutott.
– Nincs értelme tovább bolyongani. Megvárom a mentőosztagot.
Így is tett. Szerzett magának egy HØVETREKKE hálózsákot meg egy barátságos sárga fényű YKLA éjjelilámpát, és bevackolta magát egy szatyortartó konténerbe.

Pár órával később kapálózva ébredt, egy sárga nejlonzsák egy élőlény erejével tapadt az arcára. Letépte magáról, közben rekedten, elnyújtva sikított. A konténer felborult, ő pedig a szatyrokkal együtt a betonpadlóra ömlött.
Egy biztonságiőr böködte meg a vállát gumibotjával.
– Jól van uram? Megütötte magát? A múltkor is valaki belebotlott ebbe a konténerbe, nem tudom, miért nem tolják beljebb, a reggelesnek úgyis rendet kéne rakni a boltban.
Kalapp kimeredt szemekkel bámult rá.
– Reggelesek? – nyögte, a biztonságiőr meg barátságosan bólogatott:
– Reggelesek, azok! Na, biztos jól van? Lekísérjem a piactérre? Miért jött?
– Én csak, én… – kezdte nyeldekelve, száraz torokkal Kalapp – én… dohányzóasztal…
– Dohányzóasztal?! Na jöjjön akkor! – mennydörögte az őr, amiért az egészen kicsire zsugorodott Kalapp nagyon hálás volt. Gyereknek érezte magát, akit a felnőttek kézen fognak, és visznek, ahova kell. A felelősség lehullott válláról, nem volt teher, Apa hajtja a kocsit, én csak nézek kifelé, és keresem a szántásban az őzikéket.
– Megérkeztünk, kisember – nyomott egy barackot a csorgó nyálú Kalapp fejére az őr, majd elballagott.
– Jól nézünk, Miki! Hülyegyereket csinált belőlem egy asztalvásárlás! Szedjem össze magam! – doppingolta magát Kalapp az őr után nézve.
Megdörzsölte a barack helyét, kihúzta magát és fel a lecsúszó nadrágját, ujjaival megfésülte hosszú szakállát, és lehajolt az asztalokhoz.

Számolt, színeket nézett, lépésekkel próbálta felidézni az otthoni bútorméreteket, osztott, szorzott, konzultált képzeletbeli barátaival, négykézláb még az asztalok alját is megnézte és színárnyalatokkal zaklatott nemcsinos eladókat és csinos nemeladókat. Belefeledkezett a munkába, hajtotta a cél és a vágy a feladat tökéletes elvégzésére. A célegyenesben volt, ugyanakkor nyeregben is. Afféle oké-zsoké.

Ekkor megütötte valami a fülét. Mi ez? Egy… egy száncsengő?
– Egy száncsengőt hallok?! Nem lehet, még csak augusztus van! – szeme lázasan járt, keresett valamit, maga sem tudta egy pillanatra, hogy mit.
Akkor megtalálta. Egy frissen kiragasztott reklám volt. Rajta a felirat:

„Mától karácsonyi akció! Minden termék dupla pontot ér! Gyerekeknek játszóház és matrica!”

Mint hajnalhasadáskor az utcán rekedt vámpír, aki fél a felkelő naptól, úgy rontott ki és menekült lóhalálában Kalapp az áruházból, átütve falat, otthagyva csapot, PAPØT, dohányzóasztalt, hogy minél messzebb a háta mögött tudja a száncsengőt, és a borítékolhatóan utána következő Christmas is all around-ot és a többi témába vágó filmzenét és amerikai swing slágert.

– folytatása következik